1905-től fordulópont következett be a magyar művelődéstörténetben. Kodály és Bartók hiteles népzene-kutatói munkássága, melybentisztázódik a magyar népzene és a cigány népzene kérdéskomplexuma. A közvélemény ugyanis a cigányzenét tekintette a magyar népzenének, természetesen meghamisítva ezzel a magyar és cigány zenefolklórt.Addig senki sem próbálta meg kielemezni a szókincs és nyelvtani különbségeket, illetve összehasonlítani. Sajnos elég sokáig tartott ez a tévhit, még a műveltebb rétegek között is.A magyar zenefolklór gyűjtését Vikár Béla kezdte el fonográf felvétellel 1895-ben, de mivel nem volt zenész, ezért nem igazán tudta megfelelően rendszerezni a gyűjteményét. Az igazi tudományos kutatást Kodály és Bartók kezdte el még 1905-ben. Elkezdték összeszedni az addig ismeretes anyagokat és összehasonlították más népek zenéjével. Hamarosan meg tudták fogalmazni a magyar és a cigány zene döntő különbségeit.

1912-14 között 105 cigány dallamot gyűjtöttek a történelmi Magyarország területén. Mi lett az elemzés eredménye? Elsősorbancigány dalnak kell tekinteni minden saját nyelven, illetve a környezettől eltérő nyelven. Másodsorban azokat is annak kell tekinteni, amelyeket bár nem az ő nyelvükön írtak, mégis magukénak tartják, és ezt a környezetük is elismeri. Bár lehet benne a környezethez hasonló sajátosság, mégis ami lényeges különbözik az a pergetés, bizonyos dallamsorzáró motívumok és jellegzetes hangszínhatások.Kodály és Bartók után rengetegen elkezdtek foglalkozni a témával, azonban jelentőseben Cseki Sándor és Imre volt, akik 614 dallamot szereztek 1942-ben és javarészt fonográfra rögzítve.Ettől kezdve megindul szinte tömegesen a a romák népzenei kultúrája iránti érdeklődés, tévében, rádióban, lakodalmakban kezdik el játszani, már-már magukénak tekintve a magyarok.